Szombaton indul az M4 Sport+

Szombaton indul a közmédia új sportcsatornája, az M4 Sport+, amely a nemzetközi elérésű Duna Worldön lesz látható minden szombaton és vasárnap 14 és 22 óra között. Az MTVA sajtóosztályának tájékoztatása szerint a „plusz csatorna indulásával a magyar labdarúgás szerelmesei egész hétvégén, pénteken, szombaton és vasárnap is követhetik az NB I minden mérkőzését, valamint a tervek szerint újdonságként az NB II legjavából az eddiginél is több közvetítés kerül műsorra”. Az M4 Sport+ nem csupán a futballrajongóknak kedvez majd, a következő időszakban „valamennyi hazai sikersportág csapata és versenyzője megmutathatja teljesítményét az országos lefedettségű csatorna kamerái előtt, ráadásul HD minőségben”. „Izgatottan várjuk a következő időszakot, hiszen a sport az életünk. Az első öt év sem volt unalmas, ám a nemzetközi sportnaptár átszervezése, és az idő közben sikeresen megszerzett közvetítési jogok miatt a következő öt is eseménydúsnak ígérkezik, még több lehetőséget rejtve magában” – mondta Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója. – „A Forma-1-es futamok mellett a labdarúgó NB I és NB II küzdelmeit, a Bajnokok Ligáját és az Európa-liga mérkőzéseit is nálunk láthatják a nézők, akárcsak a budapesti UEFA Szuper Kupa-mérkőzést. Nagyszerű időszak lesz, immáron két csatornán, és nem titok, hogy folyamatosan dolgozunk egy felhasználóbarát, internetes médialejátszón is, hogy a digitális tartalomszolgáltatásban is lehető legjobban kiszolgáljuk nézőinket.” A közlemény kiemeli, hogy érdemes továbbra is az M4 Sporttal és az M4 Sport+-szal tartani, ugyanis amennyiben megrendezik a tervezett sporteseményeket, úgy a hazai látványsportok bajnoki és kupaküzdelmei mellett 2021-ben a többi között a labdarúgó Eb-t, a nyári olimpiát, a két felnőtt kézilabda-világbajnokságot és a hazai vizes Európa-bajnokságot is a közmédia közvetíti.
SZFE – Schmidt Mária: az egyetemet kisajátította magának egy társaság

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) a ’70-es évektől kezdve kisajátította magának egy baráti társaság – rokonok, üzletfelek -, és ezek „ülnek rajta” a mai napig – mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az igazgató szerint ez a helyzet bezártságot és az „új impulzusoknak” való nyitottság kizárását jelenti. „Tehát megdöbbenve vettem tudomást arról, hogy bejelentik sorra olyan színházi rendezők, meg olyan, az egyetemen tanító emberek a távozásukat, akik 76-77 évesek. Nem is tudom, hogy miért vannak még ott” – fogalmazott Schmidt Mária. Szerinte azzal nincs gond, ha egy ilyen korú tanár egyszer-egyszer tart egy előadást, de, hogy ő tanítsa a művészeket a 21. században, alapvető kérdéseket vet fel. Hozzátette, nem hiszi el, hogy egy olyan színművészeti egyetemre lenne szükség Magyarországon, amelyik a ’70-es években „kapott utoljára fényt”. Szerinte az egyetem a nemzeti kérdéssel szemben távolságot tart, hiszen senkit nem enged be, ami azt jelzi, hogy ott csak kizárólagosságokban gondolkodnak. Elmondta azt is, a világ számos pontján magánképzés formájában oktatják a színészeket, s azon is érdemes elgondolkodni, hogy van-e értelme az állami finanszírozásnak Magyarországon.
MMA-közgyűlés – Átadták a köztestületi díjakat

A köztestületi díjak átadásával megkezdődött a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlése hétfőn a Pesti Vigadóban. A 2020. évben a testület a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját Dubrovay László zeneszerzőnek, a Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmét Spányi Antalnak, a Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspökének, a Katolikus Rádió vezérigazgatójának, a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díjat Cseke Péter újságírónak, költőnek, irodalomtörténésznek, a Magyar Művészeti Akadémia Kováts Flórián Emlékérmet Duray Miklós írónak ítélte. Ebben az évben nem adták ki a Magyar Művészeti Akadémia Életműdíját, amelyet az idén nyáron elhunyt Reigl Judit festőművésznek adományoztak volna. A közgyűlés napirendi pontjai között szerepelnek többek között az elnöki és testületi beszámolók, tájékoztatók a 2019. évi munkáról, tisztségviselők választása, előterjesztés a jövő évi költségvetésről és a tiszteletbeli elnöki cím adományozásáról. Dubrovay László zeneszerzőt, a Nemzet Művészét, akadémikust kiemelkedő jelentőségű művészeti munkájáért részesítették Nagydíjban, amellyel a magyar szellemi élet azon személyisége részesíthető, aki a korábbi két évben kiemelkedő jelentőségű művészeti alkotást, művészetelméleti munkát hozott létre. Spányi Antalnak, a Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspökének, a Katolikus Rádió vezérigazgatójának adományozták a Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmét a magyar építészet értékeinek gyűjtése, publikálása során kifejtett tevékenységéért. A díjban az a személy vagy szervezet részesíthető, aki/amely munkájával, anyagi támogatásával, egyéb adományával vagy tevékenységével hozzájárult a magyar kultúra és művészet társadalmi elismertségének emeléséhez. Cseke Péter újságíró, költő, irodalomtörténész érdemelte ki az MMA Művészeti Írói Díját kimagasló publikációs tevékenységéért. A kitüntetésben az a művészeti író részesíthető, aki kiemelkedő és tartósan magas színvonalú tevékenységével, ismeretterjesztő, művészetelméleti vagy műkritikusi munkájával hozzájárult a magyar művészet közkinccsé tételéhez, egyszersmind emelve és megőrizve ezzel a magyar kultúra értékeit. A díj pénzbeli elismeréssel jár, amelynek összege bruttó hárommillió forint. Duray Miklós felvidéki magyar politikusnak, írónak adományozták a Kováts Flórián Emlékérmet több évtizedes rendezői, színházteremtő és közösségformáló, közösségszervező munkájáért. A díjban az a személy részesíthető, aki hivatásbeli vagy civil tevékenységével jelentős művészeti és kulturális szervező munkát végez vagy a művészetszervezés, a művészeti igazgatás területén kiemelkedő tevékenységet folytat. A díj pénzbeli elismeréssel jár, amelynek összege bruttó hárommillió forint.
Kezdődik a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál Szegeden

Harminckét alkotás szerepel a kedden kezdődő IV. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában – közölte a szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. vezetője hétfőn a Tisza-parti városban. Jávorszky Iván, az operatőri munkát a középpontba helyező fesztivál sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tavaszról szeptemberre halasztott idei rendezvényre rekordszámú, 538 nevezés érkezett, az előzsűri 67 nagyjátékfilm, 430 kisjátékfilm és 41 kísérleti film közül választotta ki a versenyprogramban szereplő 32 alkotást. A nagyjátékfilm szekcióban a magyar operatőröket az Akik maradtak, a VALAN és a Magdolna képviseli, ők versenyeznek francia, norvég, orosz, német és dél-afrikai pályatársaikkal. A fesztivált idén százéves Belvárosi Mozi a közelmúltban megújult épületében rendezik, és több programmal is emlékeznek a névadó, Zsigmond Vilmos születésének 90. évfordulójára. A többi közt Magyarországon először láthatja a közönség a 2016-ban elhunyt Oscar-díjas operatőr Karoly Bardosh-sal 1976-ban Amerikában forgatott, díjnyertes rövidfilmjét, az Iron and Horse-t, amely kópiáját a filmarchívum a fesztiválra újította föl. Szabó Éva Andrea fesztiváligazgató kifejtette, hogy nagyon nagy a szakmai érdeklődés a fesztivál iránt, hiszen számos filmes rendezvény maradt el a közelmúltban a járvány miatt. A vetítéseket szakmai programok, mesterkurzus és kerekasztal-beszélgetések kísérik. Szó lesz az új filmalkotási módokról, a mobiltelefon kameraként való használatáról és a VR-filmek technikai-képi sajátosságairól, valamint a fekete-fehér filmezés képi világáról, illetve újra és újra feltámadó kultuszáról. A versenyen kívüli vetítéseken a közelmúlt legsikeresebb magyar filmjeit – Remélem legközelebb sikerül meghalnod :), 1945, Szeretlek, mint állat, Seveled, Drakulics elvtárs – láthatja vagy nézheti újra a közönség. Emellett erős premier előtti szekciót állítottak össze: a nyitófilmként Lakos Nóra rendező és Bálint Dániel operatőr Hab című vígjátékát vetítik, szerepel a programban Deák Kristóf rendező és Gózon Francisco operatőr Foglyok című alkotása, a Nincs parancs című dokumentumfilm – Szalay Péter, Lovasi Zoltán és Nagy Ernő – munkája, valamint a renndezvény zárásaként Horváth Lili rendező és Maly Róbert operatőr által jegyzett Felkészülés egy meghatározatlan idejű együttlétre című alkotása.
Rekordszámú magyar filmet vetítenek ősszel a mozik

Rekordszámú magyar filmet vetítenek ősszel a mozik, a filmkínálatban lesznek romantikus vígjátékok, történelmi dokufilmek és drámák is, a főszerepekben többek között Kerekes Vica, Mátray László, Molnár Áron, Bányai Kelemen Barna, Török-Illyés Orsolya és Rezes Judit látható – közölte a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-vel. Nyáron újraindultak a magyar mozik, a több hónapos szünet után elsőként bemutatott Pesti balhé című vígjátékra Lóth Balázs rendezésében már mintegy 70 ezren váltottak jegyet. Az ősz folyamán további, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült új magyar filmek érkeznek a mozikba – olvasható a közleményben. Mint írják, csütörtökön vetítik Lakos Nóra első mozifilmjét, a Hab édesíti meg című alkotást. A romantikus vígjáték főszerepeit Kerekes Vica és Mátray László alakítják. Nincs parancs! címmel készült 1989 sorsfordító eseményeiről egy magyar és egy német határőr történetén keresztül tényfeltáró történelmi dokumentumfilm Szalay Péter rendezésében, amely szeptember 17-től lesz a mozik műsorán. Szeptember 24-én, a velencei és a torontói filmfesztiválon tartott premierjét követően érkezik a mozikba Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje, a főszerepekben Stork Natasával és Bodó Viktorral. A kommüniké emlékeztet arra, hogy Kocsis Ágnes harmadik mozifilmje, az Éden számos nemzetközi fesztiválszereplés után október 15-én érkezik a hazai mozikba. A film magyar-román koprodukcióban, belga részvétellel készült. Herendi Gábor új filmje, a Toxikoma Szabó Győző azonos című önéletrajzi írásán alapul, az alkotás október 22-től látható a mozikban, a főszerepeket Molnár Áron, Bányai Kelemen Barna és Török-Illyés Orsolya játssza. A Rezes Judit, Mészáros Blanka és Mészáros Máté főszereplésével készült Gothár Péter-filmet, a Hét kis véletlent november 26-án mutatják be a mozik. Nagy Viktor Oszkár Becsúszó szerelem című filmje november 12-től lesz látható. A vígjáték bepillantást enged a focidrukkerek lelkes, de ellentmondásos világába és az örökbefogadás bonyodalmaiba. December elsejétől lesz látható A béke követei, a trianoni magyar békedelegáció munkáját bemutató dokumentum-játékfilm, amelyet Babos Tamás és Kálomista László Tamás rendeztek. Varsics Péter első mozifilmjében, az Így vagy tökéletesben humorral és érzelemmel mesél egy ezoterikus sikerkönyvszerző és egy magát tehetséges szépírónak gondoló, kiégett reklámos hazugságokkal és önbecsapásokkal teli kapcsolatáról. A romantikus dramedy december 3-án érkezik Béres Mártával és Fekete Ernővel a főszerepekben. A tervek szerint még idén bemutatják Bergendy Péter új filmjét, a Post mortemet. A Klem Viktor és Hais Fruzsina főszereplésével készült alkotás az első világháború és a spanyolnátha-járvány után játszódik egy magyar faluban – áll az összegzésben,